2016. máj 25.

Női elnök a LIGA Szakszervezetek élén

írta: fpj
Női elnök a LIGA Szakszervezetek élén

Vitathatatlanul nehéz örökséggel, nehéz időszakkal kell szembenézniük, de a tagszervezetek támogatásával próbálják kezelni ezt a helyzetet – mondta Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek múlt héten megválasztott új elnöke, aki hétfői sajtótájékoztatóján először állt a nyilvánosság elé. Hangsúlyozta: a tervei szerint a társkonföderációkkal közösen többéves bérfelzárkóztatási programot dolgoznak ki. Azt szeretnék, hogy a minimálbér a teljes foglalkoztatottak esetében érje el a létminimum szintjét.

d_as20160530006-e1464627372665-1024x576.jpgA LIGA folytatni kívánja a tárgyalásokat a VKF keretein belül a munka törvénykönyvének átdolgozásáról, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj rendszerének rendezéséről és a sztrájktörvényről. Hozzátette, nagy hangsúlyt helyeznek majd azokra az ágazati problémákra amelyek például az egészségügyben és szociális ellátásban foglalkoztatottakat érinti, illetve a köznevelésben, közoktatásban tapasztalható szakmapolitikai, létszámbeli és bérproblémák kezelésre. Ezen túlmenően foglalkoznak a vízügyi ágazatban kialakult foglalkoztatási anomáliákkal és a közlekedési ágazat bérviszonyaival - fogalmazott.

 

Szólj hozzá

minimálbér LIGA Szakszervezetek