2014. dec 18.

Mióta téma a korkedvezményes nyugdíj?

írta: FSZDL
Mióta téma a korkedvezményes nyugdíj?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy gondolja, hogy Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke idén novemberben „ébredt fel csipkerózsika álmából”, és most kitolná a rendszert még egy évvel. Valójában azonban a korkedvezményes nyugdíj rendszerét 17 éve tologatják az aktuális kormányok maguk előtt, és gyakorlatilag nem volt év, hogy ne lett volna napirenden.

Habár több szakszervezet is napirenden tartotta a kérdést, itt most csak párat emelnénk ki azon alkalmak közül, amikor a LIGA Szakszervezetek tűzte zászlajára azt.

Egészen korán kezdve, említsük meg a 2007-es országos sztrájkokat és demonstrációkat, amelyek végül a TB-mentő népszavazásban csúcsosodtak ki. A követelések között már ekkor ott szerepelt a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átfogó reformja. Azért is lehet emlékezetes ez a példa Varga Mihálynak, mert az akkor ellenzékben lévő FIDESZ sajtóközleményben biztosította támogatásáról a LIGA Szakszervezetek akcióit. 

Ugorva az időben oda, amikor a FIDESZ már kormányon volt, 2011-ben a LIGA Szakszervezetek több demonstrációt is szervezett, köztük júniusban és novemberben félpályás útlezárásokat is országszerte. A fő követelés ugyan a társadalmi párbeszéd megindítása és az új Munka törvénykönyve tervezetének átalakítása volt, de a követelések között ott volt a korkedvezményes nyugdíj rendszer átfogó rendezése is. 

2012-ben - immár rendezettebb körülmények közt folyt a társadalmi párbeszéd - így a kormány kormányhatározatban kötelezte önmagát, hogy a rendszert felülvizsgálják, amelyre két évet biztosít.

"Annak érdekében, hogy a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló döntés szülessen, a kormány két évvel, 2014 végéig meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményes rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2012. december 22-én az MTI-vel." "Ez idő alatt a munkavédelmi szervezet feladata, hogy megvizsgálja, a korkedvezmény-biztosítási járulék alóli mentesítési eljárás keretében minden érintett foglalkoztatót és munkakört, milyen valós ártalmak érik a munkavállalókat" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

2013 őszén, a 2014 évi bértárgyalások kezdeményezésekor a LIGA Szakszervezetek 5 pontban foglalta össze, mely kérdésekről kíván a kormánnyal tárgyalni. Az 5. pont így hangzott: "Tovább kell tárgyalni a korhatár előtti ellátások kérdéséről, ezen belül a korengedményes, a korkedvezményes nyugdíjról.

2014 szeptemberében a LIGA Szakszervezetek újra jelezte a kormány felé, hogy sürgősen pontot kell tenni az ügy végére, októberben pedig komplex javaslattal állt elő a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíjrendszert is teljesen felváltó, új, korhatár előtti ellátási rendszerre. Miután érdemi válasz nem érkezett a felvetésekre, a LIGA Szakszervezetek november 21-ére demonstrációt hirdetett, amely előtt kevesebb mint 24 órával Varga Mihály a minisztériumban fogadta a LIGA Szakszervezetek elnökét. A megbeszélésen elhangzott, hogy a rendszer meghosszabbítása kiemelten fontos a szakszervezetek számára. A nemzetgazdasági miniszter akkor nem zárkózott el a felvetéstől, és úgy nyilatkozott, hogy a kormány elé terjeszti a javaslatot. Azóta - úgy tűnik - a véleménye sajnos teljesen megváltozott... 

Szólj hozzá

szakszervezet korkedvezmény korkedvezményes nyugdíj NGM Varga Mihály LIGA LIGA Szakszervezetek