2013. sze 27.

Függetlenséget ígérnek

írta: FSZDL
Függetlenséget ígérnek

mesterhazy_szekely_tamas110.jpgNem vesznek részt az ellenzéki pártok kampányában az egyesülésre készülő baloldali szakszervezetek – állították a Magyar Nemzetnek az érdekvédők. Tagadták azt is, hogy október 23-án – az MSZP és az Együtt–PM közös nagygyűlésével egy időben – jelentenék be uniójukat.

Bár tíz éve tervezgetik, reményeik szerint mégis most, a 2014-es parlamenti választások kampányára lépnek fúzióra a baloldali szakszervezeti konföderációk, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonómok és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A fúzióval többmilliárdos vagyont tesznek össze, illetve több mint hatvan ágazati szakszervezetet és 300-350 ezer tagot tömörítő „szuperkonföderációt” hoznak létre a szövetségek.

3.jpg– A Jobbikot kivéve valamennyi demokratikus pártnak készek vagyunk a munkavállalókat érintő szakpolitikai kérdésekben véleményt mondani, illetve ajánlásokat tenni. De semelyik ellenzéki párttal nem kötünk szövetséget, és nem veszünk részt a kampányukban sem – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Székely Tamás, az Autonómok elnöke. (Székely korábban a Szolidaritás mozgalomnak volt társelnöke, amely egyik alapítója a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-nek)

Hasonlóképpen nyilatkozott a lapnak Pataky Péter, a korábban Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenccel is együttműködési megállapodást kötő MSZOSZ elnöke. (Medgyessy győzelme után a konföderáció akkori elnöke, Sándor László a munkaügyi tárcához tartozó Közmunkatanács elnöke lett, Gyurcsány győzelme után pedig Wittich Tamás akkori MSZOSZ-vezető a fogyasztóvédelem elnöki székét kapta meg)

1.JPGPataky valószínűsítette, hogy kormányzó és ellenzéki pártok egyaránt megkeresik majd őket a munkavállalókkal, a munka világával kapcsolatos elképzeléseikkel, ígéreteiket, amelyeket készek meghallgatni és véleményezni. Az MSZOSZ elnöke állítása szerint azonban ennél többről nem lehet szó, főként hogy a pártoktól való függetlenséget a szakszervezeti fúzióról szóló szándéknyilatkozat is rögzíti. Felvetésünkre, hogy ennek a két szocialista miniszterelnökkel is kötött, rossz emlékű megállapodás-e az oka, Pataky úgy fogalmazott: nem kíván beszállni „az elmúltnyolcévezők” sorába, de általánosságban elmondható, hogy az utóbbi években a szakszervezetek társadalmi elismertsége majdnem annyira leromlott, mint a pártoké és a parlamenté. – Tagságunk értékrendje ugyanolyan sokszínű, mint a társadalomé, amelynek szemében lejáratódott a pártpolitika. Ezt figyelembe kell vennünk – mondta Pataky, aki Székellyel együtt cáfolta a lap értesüléseit, miszerint október 23-án, tehát az MSZP és az Együtt–PM közös nagygyűlésével egy időben jelentenék be uniójukat.

(Bákonyi Ádám)

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/fuggetlenseget-igernek-1186664

Szólj hozzá

Pataky Székely