2015. okt 13.

Fény derült a 130.000.-es tankolás sötét titkára - Szándékosan téveszti meg a sajtót a VDSzSz Szolidaritás vezetése

írta: FSZDL
Fény derült a 130.000.-es tankolás sötét titkára - Szándékosan téveszti meg a sajtót a VDSzSz Szolidaritás vezetése

Nem csak akkor tájékoztatta szándékosan félre a VDSzSz Szolidaritás vezetése a sajtót, amikor azzal a teljesen valótlannak bizonyult álhírrel csalta őket a szervezet székházába, hogy Gaskó István irodáját elözönlötték a felfegyverzett rendőrök, és minden mozdítható iratot elvittek, hanem most már bizonyíték van arra is, hogy az egy nap alatt 130.000.- forintért tankolt autó esete is nettó hazugság.

vdszsz_szb_ellenorizve.jpgMint a múlt pénteki sajtótájékoztatón a teljes magyar sajtó számára kiderült, a rendőrök be sem tették a lábukat Gaskó István irodájába, iratai pedig érintetlenül hevernek íróasztalán. A nyomozók még csak nem is kívántak találkozni a LIGA Szakszervezetek elnökével, ennek ellenére ő jelen volt, és elbeszélgetett a hatóság képviselőivel.

Az is kiderült, hogy a százmilliós tartozás valójában 65.000.000.- forint, és ma is érvényes kölcsönszerződés van róla a két szervezet között, amit ráadásul 2015 februárjában - a bemutatott jelenléti ív és elnökségi határozat alapján - Halasi Zoltán, a VDSzSz Szolidaritás jelenlegi elnöke, és Bárány Balázs (feljelentő) a VDSzSz Szolidaritás akkori és mostani alelnöke is megszavazott. De jelen volt és igennel szavazott a szervezet újdonsült helyettes gazdasági vezetője is, Bernát Beatrix.

Vannak azonban még nyitott kérdések, mint például a 130.000.- forintos tankolás esete, amelyre ezidáig Gaskó István nem tudott válaszolni, hiszen minden olyan iratot, számlát szándékosan elzártak előle, amiből vissza tudta volna ellenőrizni, hogy mi is történt. Most azonban a birtokunkba került dokumentumokból egyértelműen látszik, hogy a 130.000.- forintot 4 alkalommal, 4 benzinkúton, 4 nap alatt, 2 autóba tankolták el. Ez a VDSzSz Szolidaritásnál lévő számlákból egyértelműen és rögtön kiderül, valószínűleg ezért is mutattak az újságíróknak és a kameráknak egy saját maguk által készített Excel táblázatot, nem pedig az eredeti kimutatásokat.

Volt persze ennek még egy oka. Az, hogy a szóban forgó számlakivonatot a VDSzSz Szolidaritás Számvizsgáló bizottsága tételesen ellenőrizte 2014. december 5-én, és rendben találta. A kivonaton így rajta a pecsét, és a Számvizsgáló bizottság elnökének aláírása mellett a VDSzSz Szolidaritás jelenlegi helyettes gazdasági vezetőjének, Bernát Beatrixnak az olvasható aláírása.

Nem kétséges tehát, hogy valóban hazugságokra épülő lejárató kampány folyik Gaskó István ellen, amire sajnos a sajtó kellő elővigyázatosság, és a tények ellenőrzése nélkül lecsapott.

Szólj hozzá