2014. nov 23.

Korompay Csilla - Kiállni egymásért

írta: FSZDL
Korompay Csilla - Kiállni egymásért

Amikor nemrég a gigaszakszervezetes szerencsétlenkedésről írtam, valaki azt mondta, inkább arról kellene beszélni, hogy miért nincs Magyarországon valóban működő szakszervezet huszonöt éve. 

Erre többféle válasz adható. Az egyik, hogy korábban, az „átkosban” végképp nem létezett igazi érdekvédelem, hiszen „mindenkinek volt munkája”, a jogtalanul hátrányt szenvedő, „rendszeridegen” elemeket pedig miért is védte volna meg a Párt szilárd támasza, a SZOT? A szakszervezeti mozgalom a rendszerváltozás után tehát még csak nem is a nulláról indult, ha a morális alapokat nézzük, hanem sokkal mélyebbről. 

Másrészt durva általánosítás, hogy a szakszervezetek semmit nem tesznek. Persze kérdés, mit várunk el tőlük. Mert ha azt kellene elérniük, hogy soha senkit ne rúghasson ki a munkaadója, vagy mondjuk félmillió forint legyen jövőre a minimálbér, hát akkor valószínűleg csalódnunk kell. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy minél jobban védik a munkavállalókat a jogszabályok, annál kevésbé érdekelt egy vállalkozás a bővítésben, hiszen ki szeretne úgy felvenni valakit, hogy aztán bármi történik, nem bocsáthatja el, vagy csak óriási költségekkel. Így aztán a mindenkori gazdasági helyzetnek megfelelő egyensúlyra kell törekedni, ennél többet az érdekvédőktől sem ésszerű követelni.

Igaz, a szakszervezeti üdültetés virágkora leáldozott, ám működtetnek jogi tanácsadó irodákat, sőt van, amely ingyenes perképviselettel is szolgál tagjainak. Kollektív szerződéseket kötnek, csoportos létszámleépítésnél tárgyalnak a cégvezetéssel a minél kedvezőbb juttatásokról, a szakszervezetek munkatársai segítenek a tagoknak különféle ügyek, például szociális támogatások intézésében és hasonlók. Nyilván akad olyan szakszervezeti passzivista is, aki még mindig nem haladta meg a karácsonyra szaloncukrot, nőnapra hóvirágot osztogató, irodai semmittevésért havi apanázst felmarkoló egykori önmagát, de vajon erről ki tehet? S ki tehet arról, hogy a vállalatok jelentős részénél nincs is szakszervezet? Nem más, mint maga a dolgozó, akit az egész nem érdekel igazán. Inkább saját kapcsolati hálójában bízik, ha valamit el akar érni, helyezkedéssel oldja meg konfliktusait, ha gondjai támadnak a munkahelyén.

Ha pedig valaki a hazai szakszervezetek erélyességét, harciasságát hiányolja, emlékezzen vissza arra, hogy a vasutassztrájkok idején egy egész ország utálta a „sínbohócokat”. Szolidaritásból ugyanis nem állunk túl jól, márpedig az lenne a szakszervezeti mozgalom lényege. Szolidaritás nélkül nagyjából mindegy, hogy egy szakszervezet székhelyén szocreál bútorok közt régi pártkáderek főzetik maguknak a kávét a nap fénypontjaként a SZOT-korból öröklött, nyugdíj előtt álló Marikával, vagy modern irodaházban ifjú, menedzseralkatú aktivisták telepítik a legfrissebb munkajogi szoftvert az új számítógépekre. Szolidaritás nélkül minden dörgedelmes hangú tiltakozás csak üres fecsegés, súlytalan fenyegetőzés. Szolidaritás nélkül egy szakszervezet csak háttéralkukkal előadott színjátékra képes. S ez tulajdonképpen nem is az ő hibája.

Az igazi szakszervezet nem valami pénzbedobós automata, amely a tagdíjért cserébe szolgáltatást ad, hanem olyan közösség, amelynek erejét a szükség esetén egymásért bátran kiálló tagjai adják. Minél többen megértik ezt, annál több esély lesz a valódi érdekvédelmi munkára. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/10350/Kiallni_egymasert

Szólj hozzá

szakszervezet Szolidaritás Szakszervezetek SZOT