2014. már 13.

"Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától!"

írta: FSZDL
"Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától!"

A LIGA reklámkampányában használt "Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától!" szlogen sajnos kicsit sem túlzó.  Az NMH közleménye szerint, az általa ellenőrzött cégek 85%-nál talált munkaügyi szabálytalanságot, ami azt jelenti, hogy statisztikailag igazolt az a feltevés, hogy a magyarországi munkavállalók jogait napi szinten tapossák sárba. 

A LIGA Szakszervezetek országos kampányba kezdett, hogy megismertesse a munkavállalókkal és a munkaadókkal is az új Munka törvénykönyvét, illetve ingyenes és minden megyében helyben elérhető tanácsadással segítse elő a munkavállalói jogok érvényesülését, a szakszervezetek számának és taglétszámának növekedését, ezen keresztül pedig a kollektív szerződések elterjedését. 
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal friss adataiból kiderül, hogy erre a munkára sokkal nagyobb szükség van, mint azt bárki is gondolta volna. Az NMH közleménye szerint, az általa ellenőrzött cégek 85%-nál talált munkaügyi szabálytalanságot, ami azt jelenti, hogy statisztikailag igazolt az a feltevés, hogy a magyarországi munkavállalók jogait napi szinten tapossák sárba. 
A LIGA Szakszervezetek az Európai Unió által támogatott, és az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósuló "A Munkáért!'" projektben továbbra is arra fókuszál, hogy mindenki megismerje az őt megillető jogokat, és azokkal - a szakszervezet támogatásával, közös erővel - tudjon és merjen is élni. 
A projekt reklámkampányában használt "Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától!" szlogen sajnos kicsit sem túlzó. 
A LIGA Szakszervezetek tagjai azonban nem csak felvilágosítást és segítséget kapnak a munkahelyi problémáikkal kapcsolatban, de egyedülálló módon ingyenes munkaügyi perképviseletet is  - amennyiben igazán rosszra fordulna a helyzet.
A LIGA Szakszervezetek azt üzeni minden olyan munkavállalónak, akit munkahelyén törvénytelenül, szabálytalanul, megalázó módon foglalkoztatnak, hogy ne hagyja magát, keresse a LIGA Szakszervezetek minden megyében jelen lévő tanácsadóit, akik készen állnak arra, hogy segítsenek!
LIGA_sajto_1024x.jpg
Szólj hozzá