2013. ápr 19.

Gúr Nándor és egyes konföderációk közös amnéziában szenvednek

írta: FSZDL
Gúr Nándor és egyes konföderációk közös amnéziában szenvednek

Az MSZP tovább folytatja választási előkampányát, melynek – hagyomány szerint – része egyes szakszervezeti konföderációk körbeudvarlása, és fű-fa ígérgetése. Ezúttal Gúr Nándoron volt a sor, aki meg nem nevezett konföderációk vezetőivel tárgyalt, például a szakszervezetek majdani finanszírozásáról.

Amikor legutóbb választások előtt állt az ország, az MSZP olyannyira mindent megígért, hogy az MSZOSZ még írásban is vállalta a választási szövetséget velük. Nagyon csúnya meglepetés volt, amikor a választások másnapján a szocialista kormányfő bejelentette, minden másként van, és adócsökkentés helyett jelentős adóemelések és megszorítások jönnek.

Alig három évvel később, a Gyurcsány Ferencet váltó Bajnai Gordon addig példátlan megszorításokat vezetett be, az akkor már három éve a puszta megélhetésért küzdő munkavállalókra terhelve szinte mindent.

Egészen röviden: megszorította a közszolgákat, gyorsan megemelte a nyugdíjkorhatárt, elvette a 13. havi nyugdíjat, megváltoztatta a nyugdíj-indexálás rendszerét, elhalasztotta a nyugdíjkorrekciót, 25%-ra emelte az ÁFÁ-t, bevezette a hatását tekintve kvázi egykulcsos személyi jövedelemadót, a táppénz általános mértékét 60 százalékra csökkentette, a családi pótlékot befagyasztotta, a gyes és gyed időtartamát két évben maximalizálta, a lakástámogatásokat felfüggesztette, és megszüntette a gáz- és távhőár-támogatást.

Most Gúr Nándor arról beszélt, majd ha a szocialisták újra hatalomra kerülnek, ők jók lesznek a munkavállalókhoz, de leginkább a szakszervezetekhez. Merthogy szerinte a mostani támogatási rendszer nem jó, nem elég, és narancssárga.

2009-ben az senkinek nem volt furcsa, hogy a deklarált MSZOSZ-MSZP választási szövetséget követően, az MSZOSZ négy munkaadói konzorciumi partnerével együtt, 850 millió forintos TÁMOP pályázati támogatástkapott. Az nyilván tiszta dolog volt. De akkor hirtelen miért lett egy ugyanolyan szoros, Európai Uniós elszámoltatású TÁMOP pályázat most narancssárgává? És hogy lehet egyáltalán narancssárga, ha azt a konföderációt hozzák hírbe a pályázat megnyerésével, amelyik egyedüliként szervezett demonstrációkat, sztrájkokat, útlezárásokat a jelenlegi kormány intézkedései, többek között az új Munka törvénykönyve ellen?

Gúr Nándornak és pártjának magába kéne szállnia. Elgondolkozni azon, hogyan viselkedtek a szociális partnerekkel kormányzásuk utolsó négy évében, és mi mindent tettek a munkavállalók ellen. A velük név nélkül szövetkező szakszervezeteknek pedig el kellene gondolkoznia azon, hogy mi értelme a pártok támogatásának, ha azok mindig csak szavazatvásárlásra használják őket.

Szólj hozzá