2015. már 09.

Bemutatkozik: Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke

írta: FSZDL
Bemutatkozik: Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke

Álljon meg a menet, most akkor jó a vasárnapi munkavégzés a kereskedelmi alkalmazottaknak, vagy nem jó? Vagy ha pénzt kapnak érte, akkor jó, ha nem, akkor nem jó? És ha felszólal egy szakszervezeti konföderáció a kereskedelmi alkalmazottak érdekében, akkor nem jó, de ha aztán mégiscsak fel kellene már szólalni értük, akkor jó? Bubenkó Csaba ámokfutásba kezdett. 

bubenko.jpgCsaba, aki amúgy a LIGA Szakszervezetek vendégszeretetét élvezve bontogatta szakszervezeti szárnyait, sajnos előbb ugrott ki a fészekből, mintsem megtanult volna repülni. Csak mázli kérdése volt, hogy nem rögtön a földre esett és szörnyethalt, hanem belepottyant pár ággal lejjebb egy másik fészekbe. A Munkástanácsokéba. Külön szerencse, hogy ráadásul olyan jól össze is melegedtek, megértették egymást, hogy például még a Békemenetre is együtt mentek, támogatni a kormányt. Addig meg kiírták a közös kis fészkükre, hogy „a munkavállalók érdekképviselete átmenetileg szünetel”. Na mindegy is.

Szóval jól elvoltak így együtt, mígnem jött a nagy kinyilatkoztatás, egyenesen a semmiből, vagy mondjuk úgy, a derült égből. Vasárnap márpedig be kell zárni a boltokat. Mindenki menjen templomba inkább, vagy maradjon a családjával (persze, mindenki, kivéve az orvosok, nővérek, mentősök, a tűzoltók, a rendőrök, a vasutasok, a buszvezetők, a erőműben és megszakítás nélkül működő gyárakban dolgozók, a benzinkutasok, az újságírók, a lottózók, és még sokan mások).

És akkor az egyeztetésből kimaradt összes érintett (értsd.: a kormányon kívül mindenki) hirtelen felhördült, hogy ez azért nem így működik! Hatástanulmány, társadalmi és szakmai egyeztetés, párbeszéd, épeszű törvényhozási határidők, stb. De hiába. Jellemző pillanat volt, amikor a hangoskodástól kissé meginogva, a kormány (helyettes államtitkári szinten!) mégiscsak összehívott egy egyeztetést, amin a jelen lévő 22 szervezetből 2 támogatta az elképzelést, 20 pedig nem. Nem kell nagyot találgatni, a két szervezet közül az egyik a Munkástanácsok volt, a másik egy akkor még be sem jegyzett kiskereskedelmi munkáltatói szövetség, amelyet tiszta véletlenségből egy kormánypárti politikus vezetett.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megingásáról már írtunk, azt kár mégegyszer felidézni – és hosszadalmas is. Röviden: Támogatjuk! Nem támogatjuk! Támogatjuk! Így nem támogatjuk! Úgy támogatható! Így nem támogatjuk! Támogatjuk! Nem támogatjuk!

De van ám egy másik ilyen szakszervezet is, amelyet Bubenkó Csaba neve fémjelez: a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Na ők nem inogtak meg. A kezdetektől támogatták a boltok vasárnapi bezáratását, mondhatni követelték. A józan ellenérvek – elbocsátások, keresetcsökkentés – mint golyó a páncélról, úgy pattogtak le róluk. Na, egészen mostanáig. Úgy tűnik, valahol, valami résen egy eltévedt golyó csak lyukat ütött a pajzson. Most, hogy már csak egy hét, és életbe lép a törvény, a kiskereskedelmi egységek mind szépen elkezdték bemutatni ellencsapásaikat. Ki elbocsát, ki megnyújtja a hét többi napjára eső munkaidőt, de mondjuk több bért senki nem fizet például. Ráadásul a kormány meg – nyilván feledékenységből – végül is elfelejtette megemelni a mégiscsak vasárnap dolgozó kereskedelmi alkalmazottak pótlékát. Hát ez már kifogott a mi derék Csabánkon.

Nem elég, hogy most már végre tilos vasárnap dolgoztatni a KDFSZ tagságát – bár ők ezt nem igen kérték –, de ha mégis dolgozniuk kell vasárnap – mert kivételek ugye mindig vannak – akkor nem jár nekik több pénz. Pedig a kormány megígérte! Újabb svédcsavar: a KDFSZ büszke elnöke nem ahhoz a szeretett kormányhoz fordul, amelyért együtt masíroztak az Andrássy úton, és amelyik megtiltotta a vasárnapi munkavégzést (egyeseknek), hanem hirtelen csellel egykori (nem pedig jelenlegi!) szakszervezeti konföderációjára kezd el kiabálni, hogy na most aztán tegyen valamit! De ne azt, amit amúgy is tesz, hanem mást is! És különben meg hogy gondolta, hogy azt teszi, azt a másik dolgot! Szégyellje magát! De azért ezt a dolgot, ezt azért el kéne már intéznie a kormánnyal, hangoskodni kellene!

De most komolyan! És ezt így! Figyelem, ez nem valami 30-as évekbeli amerikai börleszk, ez a mai szakszervezeti mozgalom egy relatíve fiatal „csillaga”. Aki mindezt tudta tetézni azzal, hogy alig féloldalas sajtóközleményét mondjuk fél tucat durva helyesírási hibával küldte szét. (mondjuk a mai magyar sajtót se sajnálja senki, változtatás nélkül lehozták) Ó, és arra sem figyelt fel, hogy a LIGA Szakszervezetek amúgy már hallatta hangját az ügyben, a KDFSZ nógatása nélkül is.

Na most még egy utolsó gyöngyszem és észrevétel:

„Úgy látjuk, hogy a Liga elnöke a milliárdosok kottájából fújja vasutas sípjával nótáját.”

A költői kép ugyan dicséretre méltó, de azért gyakorlott szakszervezeti vezetőként szöget üthetne Csaba fejébe, hogy a LIGA elnöke, aki az egyik legnagyobb vasutas ágazati szakszervezet elnöke is, a maga dolgát megtette: 3,5%-os béremelést alkudott ki az általa képviselt vasutas munkavállalóknak. Csaba, nem érzed, hogy neked is ilyesmit kéne tenned, ahelyett, hogy leépítésekbe és keresetcsökkentésbe hajszolod a tagjaidat, miközben másokra mutogatva kiabálsz?

fpj 

Szólj hozzá

szakszervezet vasárnapi nyitvatartás Munkástanácsok Szakszervezetek vasárnapi zárva tartás KDFSZ