2015. feb 17.

Igaza is volt, meg nem is a KASZ-nak. Tragikomédia több felvonásban.

írta: FSZDL
Igaza is volt, meg nem is a KASZ-nak. Tragikomédia több felvonásban.

Úgy tűnik a KASZ a nagy halak marketingcsapdájába esett - ami mondjuk azért látható volt előre. A Fidesz-KDNP elmondhatta, hogy a vasárnapi zárvatartás mennyire az emberekért van, az Auchan pedig azt, hogy ennek ellenére nem bocsát el embereket. A KASZ pedig mindkétszer kiállt a felszólalók mellett, hogy lám, milyen jó is ez így. De ugye tudjuk, nincs ingyen ebéd...

A LIGA már akkor tiltakozott a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen, amikor a KASZ még lelkes élharcosa volt a dolognak. Már akkor látszott ugyanis, hogy ez nem vezethet máshoz, mint elbocsátásokhoz, megszorításokhoz. Aztán az Országgyűlés megszavazta a törvényt, és a KASZ hirtelen elkezdett aggódni, hogy ez a dolog tényleg elbocsátásokhoz fog vezetni. 

Kis idővel - és néhány megbeszéléssel - később már örömmel tájékoztatták a közt, hogy mégis minden rendben lesz, nem is lesz itt baj a kereskedelmi szektorban. Aztán persze volt olyan áruházlánc, ami kompletten megszűnt, mások csak üzleteket zártak be. De a KASZ rendíthetetlenül optimista volt, hogy minden megoldódik, hisz végülis jó dolog a kötelező vasárnapi zárvatartás. Lassan mondták, hogy mindenki megértse: nem lesznek elbocsátások.

Na de a talpon maradt kereskedelmi láncokat sem kell ám félteni, jut ott pénz bőven a marketingre! Miután idéntől kaptak a nyakukba egy új különadót, egy kötelező zárvatartást, és egy veszteségességet tiltó törvényt, arra hivatkozva, hogy ők a gonosz multik, azt már mégsem lehetett, hogy még nyilvánosan, nagy elbocsátásokba kezdenek, és árakat emelnek! Kitalálták inkább, hogy mindezek után - az állásokat megőrizve -, már nem jut pénz a béremelésre.

A KASZ álla pedig leesett. 

230-Spongebob_&_Patrick_Jaws_Drops.png

Ha nem munkavállalók ezreiről lenne szó, nem családok megélhetéséről, még mókás is lenne a KASZ izgága táncát nézni, ahogyan ki-be szambázik a vasárnapi zárvatartás támogatásából. Csakhogy ahogyan azt a kezdetektől látni lehetett, a kötelező vasárnapi zárvatartás nem a politikusoknak fáj, nem is a vállalatoknak, hanem a sor legvégén álló munkavállalóknak. Végül mindig rajtuk csattan az ostor, ők a legkiszolgáltatottabbak ugyanis. És épp a szakszervezetek dolga lenne ettől megvédeni őket... 
Éppen ezért kicsit sem szórakoztató, inkább dühítő nézni azt az ámokfutást, amibe a KASZ elnöke már régebben belekezdett. Mert ahelyett, hogy következetesen és szakmai alapokon nyugvó érvekkel kiállna a tagjai érdekeiért, inkább pávatáncot jár a médiának, hol ide, hol oda sodródva, ahol éppen több fény eshet rá. Mindeközben a hétköznapi, izzadt és koszos valóság az, hogy munkahelyek szűnnek meg, fizetések csökkennek, családok mennek tönkre a kereskedelmi szektorban. 

Szólj hozzá

kereskedelem szakszervezet vasárnapi nyitvatartás munkáltatók KASZ