2013. júl 11.

A munkáért! - TÁMOP pályázatot nyert a LIGA

írta: FSZDL
A munkáért! - TÁMOP pályázatot nyert a LIGA

szechenyi-terv-image.jpgA Magyar Közlöny 118. számában megjelent, hogy a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 számú, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatot a kormány jóváhagyta, és hozzájárult a projekt támogatási szerződésének – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága általi – megkötéséhez. A projekt támogatási összege 1,6 milliárd forint. A projekt címe: „A munkáért!”.  

A projekt célja a szociális párbeszédben és konzultációban résztvevő szervezetek kapacitásának megerősítése és együttműködésének elősegítése annak érdekében, hogy hatékonyan és felkészülten tudják képviselni a munkavállalók és munkáltatók érdekeit, valamint képesek legyenek eredményesen becsatornázni véleményüket, javaslataikat a munkaügyi és szakpolitika alkotás folyamatába, illetve a döntéshozatalba.

A pályázat további célja a munkavállalók, munkáltatók és vállalkozók alkalmazkodóképességének növelése az új munkajogi szabályozás alkalmazásának vizsgálatán, munkavállalói ismeretek oktatásán, valamint naprakész vállalkozói ismeretek elérhetővé tételén és vállalkozói konzultációk megszervezésén keresztül.

  • A 2012. július 1-én hatályba lépett Munka Törvénykönyve széleskörű társadalmi hatásainak vizsgálata és az eredmények disszeminációja.
  • Munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek együttműködéséhez kapcsolódó érdekképviseleti kapacitás- és szolgáltatásfejlesztése.
  • Munkavállalói ismeretek szakképzésben történő oktatásának előkészítése, mely lehetővé teszi, hogy a szakmát tanuló fiatalok felkészült ismeretekkel léphessenek be a munkaerőpiacra.
  • Vállalkozói képzést és tapasztalatcserét elősegítő fórum létrehozása és működtetése.

A projekt konzorciumban fog megvalósulni, a konzorcium vezetője a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek), a konzorciumi partnerek pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

 

Szólj hozzá

pályázat érdekegyeztetés VOSZ LIGA MGYOSZ